Kérdése van? Hívjon minket! Telefon: +3618774865, Mobil: +36203253969

Miért jó futni

Miért jó futni?

Aki elkezd futni, és a kezdeti nehézségek ellenére sem adja fel, hamar függővé válik.

Szokták mondani, hogy a futás egy legális drog, ami nélkül egy idő után nem lehet, és nem is érdemes élni. Egyetértek ezzel az állítással. Voltak az életemben futásmentes időszakok, de azok mind saját választáson alapultak, és rövid ideig tartottak, valahogy mindig visszataláltam a futócipőmhöz. Azonban amikor várandós lettem, nem tudtam futni, pedig szerettem volna, hiszen az óvatos mozgás, ami örömet okoz a kismamának, nem tilos.Miért jó futni

Nekem azonban egyik hétről a másikra nullára csökkent a kilométereim száma, rajtam pedig előjöttek az elvonási tünetek. Nem vicc! Majd megőrültem tőle, úgy volt izomlázam, hogy nem is edzettem, éjszakánként álmomban egyik maratont futottam a másik után, és számoltam vissza a heteket nem csak azért, hogy végre a karomban tarthassam a kisfiam, hanem azért is, hogy végre újra futhassak. Ennyit arról, hogy a futás függővé tesz.

De ha már függő az ember, azért nem árt, ha tudja, hogy egyúttal jót is tesz magával, ha fut.

Miért jó futni? Mit csinál a testtel a futás? Erősíti a szívet, a keringési rendszert. Növeli a tüdőkapacitást. Formálja a combot, a feneket, a vádlit, a hasat, a derekat, és még a karokat is. Növeli az állóképességet, hatékonyan javítja a kondíciót, növeli a koncentrálóképességet. Erősíti az immunrendszert, javítja a szervezet ellenálló-képességét. Zsírégető, sőt, csökkenti a narancsbőr mértékét is. Oldja a stresszt, mert boldogsághormonokat termel. Csökkenti a menstruációs fájdalmat. Segít a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kialakulásának csökkentésében. Javítja az izmok és a szervek oxigénnel való ellátottságát. Javítja az arcbőr vérellátását és rugalmasságát, így még szépít is.

Miért jó futni. A futás örömeA testi tényezők mellett lelkileg is erősít ez a mozgásforma. Hiszen a tudat, hogy a mozgással teszek magamért valamit, erősíti az önbizalmat, segít magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válni. A fejlődés lehetősége és a mérhető teljesítmény miatt szintén erősíti a lelket, mert minden futás után elmondhatom magamról, hogy erre is képes voltam, ezt is végig tudtam csinálni. Önfegyelemre tanít, elszánttá tesz, hiszen nem mindig könnyű kimenni és lefutni a napi adagot - de egy futó erős, és nem adja fel!  A futás nem magányos sport, hiszen a város tele van  futókkal, nem lehet végigmenni úgy az utcán, hogy legalább egy futóruhás, kocogó emberrel ne találkoznék. A közösség remek, hiszen mindig van közös téma, a futóeseményeken és a kedvelt edzőtereken sosem vagyok egyedül, és jópár kedves ismerősre, barátra tettem szert a futásnak köszönhetően.  A futás nekem szabadság is, amikor csak én vagyok, és a testem a hangszerem, úgy muzsikál, ahogyan én akarom. És persze ott a győzelem íze is, amikor a kitűzött céljaimat sikeresen teljesítem, és boldog vagyok, hogy képes voltam rá.

És általa erős vagyok, érzem, bármire képes vagyok, meg tudom csinálni, mert meg akarom csinálni.

Forrás: Balla Hajnalka